2.rész- Váratlan meglepetés

***

A lány egész testén lila csíkok látszódtak. A szeme világoskéken tükröződött, a kezében egy hatalmas tört tartott. Nem tudott uralkodni a kezeinek, amik egyre jobban közeledtek a szíve felé.

-          Most azonnal tedd le azt a tört Tessa Moon. – parancsoltam rá, de a tudatára már a hangom sem hatott. – Carlos férkőzz a közelébe, és fog le a kezeit. – a zsebembe nyúltam, és onnan kihúztam egy szív alakú pecsétét. – Tudom, hogy ez most fájni fog neki, de kérlek, engedd meg, hogy megtegyem.

-          Mi történt itt? – lépett be az ajtón Aaron, Tessa unokaöccse.

Carlos teljes erejéből lefogta a hercegnőt, én pedig a szívére helyeztem a medált.

-          Ne csak állj ott Aaron! Segíts! – kiabáltam oda.

Jött oda nagy unottan, és megfogta a medált.

-          Ha elmersz találni!

-          Nyugodj már meg. Úgy teszel, mintha nem csináltam volna már ilyet. – forgattam a szemem.

A jel a nyakamon világítani kezdett. Az erő a kezemen lévő kis pontokba sugárzott át.

A vadászok kis része képes varázsolni. Ezt a képességet azon emberek kapják meg, akiknek a családjában volt valaha mágus. A különös, hogy ezen vadászok képesek egy állattá átalakulni, és a jelük segítségével varázsolni, de csak korlátolt ideig. Ha elfogy a mágia, napokig gyengét, nem képesek megérezni az ereklyéket. Sajnos ez nálam már megtörtént, mikor Tessa megkapta az átkot. Ketten voltunk az udvarház kertjében, mikor egy gonosz mágus megtámadott minket. Tizenhárom éves voltam, és még nem tudtam ennek a mellékhatásáról. Minden erőmet bevettem a mágus ellen, de nem sikerült megakadályoznom, hogy rá mondja az átkot.

Összpontosítottam. A kezemben lévő energiát a kis medálra sugároztam. Tessa kezdett lenyugodni, én meg nem tudtam leállítani az energia-áralmást. Elveszítettem az uralmat a testem felett.

-          Raven állj le! – kiáltott rám Carlos.

-          Nem tudok. – kezdtem ideges lenni, mivel még ilyen soha nem történt velem.

-          Fogd meg a medált! – mondta Aaron Carlosnak.

Felállt, kikerülte az energia-csóvákat, a hátam mögé ment. Hátulról lefogta a karom, és a földre irányította.  

-          Most pedig nyugodj meg. – suttogta a fülembe.

-          De nem tudok.

-          Csak nyugi. – lassan elengedte a kezem, én pedig beledőltem a karjaiba.

Nem tudom, hogy mikor tértem magamhoz, de már este volt. Egy idegen szobában tértem magamhoz. Az ágy szélén, amiben feküdtem, egy tálca volt, rajta egy csésze teával, és egy üzenettel.

„Ha felébredtél gyere ki a konyhába, de elsőnek idd meg a teát. Gyógynövények vannak benne, amik visszahozzák az erődet. A.”

Megfogadtam a levélíró tanácsát, és megittam a teát. Amikor kiszálltam az ágyból, valamit furcsálltam magamon. Nem a saját ruhám volt rajtam. Egy fekete selyem köntös simult rám.  A ruháimat nem találtam sehol, ezért követtem az illatokat. Ahogy kiléptem a szoba ajtaján, egy hatalmas nappali fogadott. Az egész helyiség tele volt fekete színű márvánnyal. Hagytam, hogy az orrom vezessen. Nem volt nehéz megtalálni a konyhát. A nappaliból egy hatalmas ajtón keresztül vezetett oda az út. Mikor beléptem, megláttam Aaront felső nélkül. Csak egy farmer volt rajta, azt sem tartotta öv.

-          Jaj, ne haragudj. – takartam el a szemem.

-          Hidd el, nem vagyok szégyenlős a nők előtt. – hallottam a hangján, hogy nem nagyon zavarja, ha itt vagyok. – Tessék, itt a vacsorád. – rakott le a konyhapultra egy tál gyümölcsöt.

-          Ezzel nem sokat érek. – vettem el.

-          De a szervezetednek ilyenre van most szüksége. És amúgy jól áll ez a köntös. – mosolyodott el.

-          Ohh… köszi. – csak most döbbentem rá, hogy nincs rajtam más, csak ez. – Na!

-          Raven, ne viselkedj úgy, mint egy tizenhat éves. Kérlek. – dőlt neki a konyhapultnak, kezeit keresztbe rakva.

-          Jó, de hol vannak a ruháim?

-          A mosóban.

-          És, mikor kapom vissza?

-          Amint megszáradtak. Addig is ott van a pótruhád. – mutatott a szék karfájára.

Odasiettem, és elvettem. Egy szürke ing, és egy fekete farmer hevert ott. Visszamentem a szobába, és felvettem őket. Bementem a fürdőbe, megfésültem a hajam, amit utána lófarokba felfogtam.

-          Szerintem leengedve jobban áll. – jelent meg az ajtóban Aaron.

-          Te meg mit keresel itt?

-          Hát ez még mindig az én házam, és az én fürdőszobám. De bocsánat kisasszony, ha megzavartam. – mondta gúnyosan.

-          Nem vagy vicces. – próbáltam magamra igazítani az inget, de valahogy nem ment.

-          Várj, had segítsek.

Maga elé fordított. Kigombolta az első két gombot az ingen. Éreztem, hogy elvörösödöm. Az arcom képes lett volna lángba lobbanni abban a percben. A nyakam lévő jel elkezdett világítani, és fogalmam sincs, mi váltotta ki belőle.

-          Na így máris jobb. – vette el a kezét.

-          Köszönöm. – hajtottam le a fejem, mint egy tizenhat éves gyerek, aki egy nagyon helyes pasival beszélgetett elsőnek. Jó bevallom Aaron nem a legcsúnyább emberek közé tartozott.  Barna bőrt, és ugyan ilyen színű haját, mintha rátervezték volna. A szemei időnként változtatták a színüket. Ebben a pillanatban sárgák voltak.

-          Na. – emelte fel a kezével a fejem. – Edd meg a vacsorádat. Utána gyere a hálószobámba.

Minek menjek én az ő hálószobájába?

Vacsora után, ahogy Aaron mondta, megkerestem a szobáját. Eleinte nem mert belépni, sokáig álltam az ajtaja előtt, de végül arra jutottam, hogy mi lehet abból, ha bemegyek. Halkan kinyitottam az ajtót. Csak egy kislámpa égett. Nem láttam Aaront sehol, így beljebb mentem. Mikor az ágyához értem, észrevettem, hogy alszik. Olyan, mint egy kisgyerek. A haja belelóg a szemébe, és mosolyog. Istenem, de édes. Gondoltam megvárom, míg felébred, így leültem az ágyára. Viszont arra nem gondoltam, hogyha leülök, és elhelyezkedem, ő megfordul, és átkarol. 

1. rész: Ez vagyok én

Az életem nem játék. Ha egy kicsit is megbicsaklom, végem!

Napjainkban, New York

-          Asszonyom, Michelle kisasszony megérkezett. – lépett be a titkárnőm az irodába.

-          Köszönöm, kérem, hívja be.

Az ajtón egy magas, szőke hajú lány lépett be. A haja lófarokban össze volt fogva. Fehér virágos topot, farmer nadrágot, és egy fekete magas sarkút viselt.

-          Na hogy tetszik az új hajam? – eresztette le Michelle a gyönyörű derékig érő haját.

-          Azt hiszem ennek a vége pár órával ezelőtt nem volt kék. – álltam fel a székemből, és megöleltem.

-          Azt hiszem ideje változtatni az stílusomon. – mosolygott vissza, és gyönyörű fehér fogai kivillantak.

-          Mit szándékozunk ma csinálni? – ült le a hatalmas karosszékbe. – Úgy gondoltam, hogy elmehetnénk vásárolni, vagy esetleg moziba. – rakta fel a lábát az asztalra.

-          Bocsi, de ma nem érek rá. Sürgős elintézni valóm van a céggel kapcsolatban. Tudod, hogy egyre rosszabban állok, és a nagybátyám is elutazott. Esetleg holnap?

-          Érted bármit, drágám. – megcsörrent a telefonja. – Bocsánat, de most hívtak a fotózásról. Mennem kell.

***

Mikor már mindenki elhagyta az irodát, ekkor James lépett be az ajtón egy hatalmas táskával a kezében. Izmos karjára ráfeszült az öltöny, vörös nyakkendője tökéletes alakban ereszkedett le a nyakából. Haja kicsit kócos volt, de még így is úgy nézett ki, mint egy tizenhat éves tinédzser. Bár maga az ember sem néz ki többnek tizennyolcnál. bárcsak elmondhatná magáról, hogy még annyi.

-          Itt van minden, amit kértél. – rakta le az aktatáskát az asztalomra.

-          Neked is szia, James. – mosolyogtam rá, és felnyitottam. – Komolyan csak ennyi?

-          Nem tudtam többet szerezni. Hisz azt mondtad, hogy ezek a gyöngyök magukban érnek egy egész bombát. – vette ki a táskából.

Ezeket a gyöngyöket még Apolló hozta a földre évezredekkel ezelőtt. Mindegyiknek saját különleges ereje van, de mindegyik halálos. Egyszer használtam még tizennyolc évesen egy sellő ellen. Azóta is keresek, de most szerencsére James talált párat, amit fel tudok használni.

-          Mikor akarod ezeket felhasználni? Féltelek Raven, ahogy a nagybátyád is.

-          Nem kell engem félteni. – mosolyogtam magabiztosan. – Hisz ki lett volna képes megállítani Anubiszt tavaly? Akkor is halálra aggódtad magad miattam, de mondtam, hogy bízd rám ezt az egészet. És igazam volt megint ugye? – néztem rá kérdőn.

-          Jó. De ha bármi bajod esik, kinyírlak! – jött oda, és megölelt.

-          Hmm… Ha meghalok, nem kell majd kinyírnod.

-          Ne is mondj ilyet!

Gyönyörű aranybarna szemei úgy néztek rám, mint egy éhes kiscica a gazdájára. Nem tudom, hogy a nagybátyám bízta-e meg, hogy ennyire védjen, vagy csak ösztönösen jön neki.

Egy fél óra telt el az óta, mióta James itt járt. Szerettem volna egy kicsit egyedül lenni, és elgondolkodni a jövőmön. Már régóta tervezgetem, hogy egyszer átadom a helyem egy másik embernek, hisz az én kezemben nem megy az üzlet. Amióta átvettem, hanyatlásba indult az egész. Sikeres üzletasszony akarok lenni, de emellett még vadász is. Együtt a kettő nem mehet. Ezt már megtanultam. Ha bármit el akarok érni, azt a saját kezemmel kell, megcsinálom. Ahogyan most ezt a küldetést is. Itt az ideje megszereznem az elveszett holdkövet, és felszabadítani egy országot. Gondolkodásomat, és egyedüllétemet a mobilom csengőhangja zavarta meg.

-          Igen tessék, itt Raven.

-          Most azonnal gyere ide!

-          Carlos mi történt?

Lerakta. Nagyon elegem van már, hogy Carlosnak a telefonhívásaiból semmit nem tudok meg. Felkaptam a táskám, és kinyitottam a titkos ajtómat, ami a szerkény mögött volt. Ahogy leértem a földszintre, levettem a kosztümön, és lecseréltem egy fekete bőrnadrágra, egy hozzá illő fekete motoros csizmára, és egy fekete ingre. A koordinátákat betápláltam a kocsim GPS-ébe, és már indultam is.

***

A célállomásom Tessa kisasszony udvarházához vezetett. Ő az egyetlen nemes, akit igazán ismerek ezen a környéken. Mikor a kocsi megérkezett a feljáróra, szolgák hada jött elém.

-          Kisasszony jöjjön gyorsan. – nyitotta ki az egyik az ajtót.

-          Mi az? Mi történt? – szálltam ki a kocsiból, és odaadtam a kulcsot, az arra kijelölt személynek.

-          Tessa kisasszony! – szólalt meg a másik.

-          Valaki magyarázza már meg, mégis van? – kezdetem dühös lenni, így a nyakamon lévő kékmadár jel elkezdett világítani.

-          Hagyják csak rám a hölgyet. – jelent meg előttem Carlos.

A kezében egy kardot tartott. Ez a kar volt az apja első és egyben utolsó harci eszköze. Ezt az egyet örökölte tőle halála után, bár a hatalmat, és a büszkeséget is megkapta. Ha megint valami idiótaság miatt hívatott ide, esküszöm, hogy felakasztatom!

-          Akkor most már te hajlandó vagy elmondani mi van az úrnővel? – kezdtem neki, mikor elmentek a szolgák.

-          Tessa egyre gyengébb. Ha így haladunk pár hónapon belül meghal.

-          Vezess hozzá. Ugye tudod, hogy most az egyszer megúsztad a bunyót?!

-          Persze Raven, de ne hogy azt hidd, hogy ismételten lenne esélyed ellenem.

-          Ne nevettess!

Akárhányszor itt vagyok, mindig csatázunk. De ne olyan csatára gondoljatok, hogy élet halál harc, hanem egy kis baráti összecsapás, hogy összemérjük ki az erősebb. Mivel én nem használhatom a képességeimet ellene, így testi erőt kell alkalmaznom. Ami persze nem megy még a legjobban. Calros olyan nekem, mintha a testvérem lenne. Mindig is akartam egy bátyot, de sajnos a szüleim eltűnése után ez nem volt lehetséges. A nagybátyámnak egyetlen egy gyereke sem volt, ahogy partnere sem. Szegényt mindig sajnáltam, hisz nagyon jóképű ember volt.

Tessa szobája az udvarház legbelső, és legeldugottabb szobája volt. Hatalmas labirintus vezetett el oda, és csak azok tudták az utat, akik ismerték a királylányt. Egy átkot miatt nem merészkedhet ki az emberek közé, ha mégis megteszi, álruhába kell bújnia, mivel a szépsége olyan elragadó, hogy minden férfi meghalna a látványától. Ezért is, mikor velünk van, a vadászaton csuklyát húz a fejére, és lófarokba felfogja gyönyörű aranyszőke haját.  Sajnos az átok kezdi átvenni a hatalmat a teste felett. Ha engednénk beteljesedni a jóslatot, meg is halna. Lassan halad a testében, egyenesen a szíve felé. Mikor odaértünk a szobájához, egy hatalmas sikítást hallottam odabentről. Rögtön kinyitottam azt, és megláttam.

-          Úr Isten Tessa! – ordítottam. 

Prológus

Álmok, remények, cselekedet. Egy kislány születése, a világ változása.

***

A történetünk egy kis faluban kezdődött. A hatalmas fák elzárták a külvilágtól, a napsugarak alig hatoltak át rajtuk. Ha egy erdei állat arra tévedt, onnan biztos nem jött ki élve. A gonosz átvette az uralmat az ott lakókon, kivéve egy családot. A Blake család évezredek óta élt már ezen a helyen, és nem is voltak átlagosak. Maria és John Blake ereklyevadászok voltak. Ők voltak felelősek a falu környékén lévő össze ereklye felkutatására. Évekig rend uralkodott a ház körül, ám Maria terhes lett. Kislányt várt. Tudták, hogy meg kell védeni minden veszélytől, hisz a gonosz mágusok vezetője minden újszülöttet elviszi magával, és ha nem találja jónak, akkor megöli.

Teltek-múltak a hónapok, és Maria megszülte az első gyermeküket Ravent. Viszont ő nem volt átlagos csecsemő. Hatalmas barna szemei és, szintén ilyen színű haja volt. A testén egy jelet hordozott. A jégmadár jelét. Ez egy olyan különleges pecsét, amit már évezredek óta nem láttak a vadászok. Ezt a jelet azon különleges vadászok kapják, akik nem tanulják, hanem már a vérükben van a vadászat. Képesek átalakulni egy lénnyé, amit kiskorukban sajátítanak el.

A kislány szépen cseperedett, és képes volt minden idők legnagyobb vadászok hatalmára. Nyolc éves korában azonban szörnyű dolog történt.  A faluban hatalmas háború tört ki. Minden házat felgyújtottak, mindenkit megöltek. Ahogy elértek az ő házukhoz, a kislány egyedül állt ki ellenük. A hatalmas erejét kieresztve eltörölte a föld színéről az egész falut. Csak a családi házuk maradt épen, de a szülei eltűntek. A kislány hónapokig kereste őket, de csak nyomokat talált, és egy üzenetet. „Édes kislányom. Remélem nem lesz semmi bajod az életben, és jól fogsz viselkedni a nagybátyádnál. Tudom, hogy nem ismersz senkit rajtuk kívül, de hiszünk benned. Képes leszel leküzdeni minden akadályt. Légy jó, és ha az Isten is úgy akarja, még egyszer találkozunk. Szerető szüleid: Maria és John.”