2.rész- Váratlan meglepetés

***

A lány egész testén lila csíkok látszódtak. A szeme világoskéken tükröződött, a kezében egy hatalmas tört tartott. Nem tudott uralkodni a kezeinek, amik egyre jobban közeledtek a szíve felé.

-          Most azonnal tedd le azt a tört Tessa Moon. – parancsoltam rá, de a tudatára már a hangom sem hatott. – Carlos férkőzz a közelébe, és fog le a kezeit. – a zsebembe nyúltam, és onnan kihúztam egy szív alakú pecsétét. – Tudom, hogy ez most fájni fog neki, de kérlek, engedd meg, hogy megtegyem.

-          Mi történt itt? – lépett be az ajtón Aaron, Tessa unokaöccse.

Carlos teljes erejéből lefogta a hercegnőt, én pedig a szívére helyeztem a medált.

-          Ne csak állj ott Aaron! Segíts! – kiabáltam oda.

Jött oda nagy unottan, és megfogta a medált.

-          Ha elmersz találni!

-          Nyugodj már meg. Úgy teszel, mintha nem csináltam volna már ilyet. – forgattam a szemem.

A jel a nyakamon világítani kezdett. Az erő a kezemen lévő kis pontokba sugárzott át.

A vadászok kis része képes varázsolni. Ezt a képességet azon emberek kapják meg, akiknek a családjában volt valaha mágus. A különös, hogy ezen vadászok képesek egy állattá átalakulni, és a jelük segítségével varázsolni, de csak korlátolt ideig. Ha elfogy a mágia, napokig gyengét, nem képesek megérezni az ereklyéket. Sajnos ez nálam már megtörtént, mikor Tessa megkapta az átkot. Ketten voltunk az udvarház kertjében, mikor egy gonosz mágus megtámadott minket. Tizenhárom éves voltam, és még nem tudtam ennek a mellékhatásáról. Minden erőmet bevettem a mágus ellen, de nem sikerült megakadályoznom, hogy rá mondja az átkot.

Összpontosítottam. A kezemben lévő energiát a kis medálra sugároztam. Tessa kezdett lenyugodni, én meg nem tudtam leállítani az energia-áralmást. Elveszítettem az uralmat a testem felett.

-          Raven állj le! – kiáltott rám Carlos.

-          Nem tudok. – kezdtem ideges lenni, mivel még ilyen soha nem történt velem.

-          Fogd meg a medált! – mondta Aaron Carlosnak.

Felállt, kikerülte az energia-csóvákat, a hátam mögé ment. Hátulról lefogta a karom, és a földre irányította.  

-          Most pedig nyugodj meg. – suttogta a fülembe.

-          De nem tudok.

-          Csak nyugi. – lassan elengedte a kezem, én pedig beledőltem a karjaiba.

Nem tudom, hogy mikor tértem magamhoz, de már este volt. Egy idegen szobában tértem magamhoz. Az ágy szélén, amiben feküdtem, egy tálca volt, rajta egy csésze teával, és egy üzenettel.

„Ha felébredtél gyere ki a konyhába, de elsőnek idd meg a teát. Gyógynövények vannak benne, amik visszahozzák az erődet. A.”

Megfogadtam a levélíró tanácsát, és megittam a teát. Amikor kiszálltam az ágyból, valamit furcsálltam magamon. Nem a saját ruhám volt rajtam. Egy fekete selyem köntös simult rám.  A ruháimat nem találtam sehol, ezért követtem az illatokat. Ahogy kiléptem a szoba ajtaján, egy hatalmas nappali fogadott. Az egész helyiség tele volt fekete színű márvánnyal. Hagytam, hogy az orrom vezessen. Nem volt nehéz megtalálni a konyhát. A nappaliból egy hatalmas ajtón keresztül vezetett oda az út. Mikor beléptem, megláttam Aaront felső nélkül. Csak egy farmer volt rajta, azt sem tartotta öv.

-          Jaj, ne haragudj. – takartam el a szemem.

-          Hidd el, nem vagyok szégyenlős a nők előtt. – hallottam a hangján, hogy nem nagyon zavarja, ha itt vagyok. – Tessék, itt a vacsorád. – rakott le a konyhapultra egy tál gyümölcsöt.

-          Ezzel nem sokat érek. – vettem el.

-          De a szervezetednek ilyenre van most szüksége. És amúgy jól áll ez a köntös. – mosolyodott el.

-          Ohh… köszi. – csak most döbbentem rá, hogy nincs rajtam más, csak ez. – Na!

-          Raven, ne viselkedj úgy, mint egy tizenhat éves. Kérlek. – dőlt neki a konyhapultnak, kezeit keresztbe rakva.

-          Jó, de hol vannak a ruháim?

-          A mosóban.

-          És, mikor kapom vissza?

-          Amint megszáradtak. Addig is ott van a pótruhád. – mutatott a szék karfájára.

Odasiettem, és elvettem. Egy szürke ing, és egy fekete farmer hevert ott. Visszamentem a szobába, és felvettem őket. Bementem a fürdőbe, megfésültem a hajam, amit utána lófarokba felfogtam.

-          Szerintem leengedve jobban áll. – jelent meg az ajtóban Aaron.

-          Te meg mit keresel itt?

-          Hát ez még mindig az én házam, és az én fürdőszobám. De bocsánat kisasszony, ha megzavartam. – mondta gúnyosan.

-          Nem vagy vicces. – próbáltam magamra igazítani az inget, de valahogy nem ment.

-          Várj, had segítsek.

Maga elé fordított. Kigombolta az első két gombot az ingen. Éreztem, hogy elvörösödöm. Az arcom képes lett volna lángba lobbanni abban a percben. A nyakam lévő jel elkezdett világítani, és fogalmam sincs, mi váltotta ki belőle.

-          Na így máris jobb. – vette el a kezét.

-          Köszönöm. – hajtottam le a fejem, mint egy tizenhat éves gyerek, aki egy nagyon helyes pasival beszélgetett elsőnek. Jó bevallom Aaron nem a legcsúnyább emberek közé tartozott.  Barna bőrt, és ugyan ilyen színű haját, mintha rátervezték volna. A szemei időnként változtatták a színüket. Ebben a pillanatban sárgák voltak.

-          Na. – emelte fel a kezével a fejem. – Edd meg a vacsorádat. Utána gyere a hálószobámba.

Minek menjek én az ő hálószobájába?

Vacsora után, ahogy Aaron mondta, megkerestem a szobáját. Eleinte nem mert belépni, sokáig álltam az ajtaja előtt, de végül arra jutottam, hogy mi lehet abból, ha bemegyek. Halkan kinyitottam az ajtót. Csak egy kislámpa égett. Nem láttam Aaront sehol, így beljebb mentem. Mikor az ágyához értem, észrevettem, hogy alszik. Olyan, mint egy kisgyerek. A haja belelóg a szemébe, és mosolyog. Istenem, de édes. Gondoltam megvárom, míg felébred, így leültem az ágyára. Viszont arra nem gondoltam, hogyha leülök, és elhelyezkedem, ő megfordul, és átkarol.